Mikor felébredek, valahol máshol találom magam
– mintha egy kórházi ágyon feküdnék. Villámgyorsan felülök, és legnagyobb
balszerencsémre Komuival találom szembe magam. Felnyögök és visszadőlök az
ágyba.
- Hé, ne aludj vissza! – kiált fel, miközben
felpattan.
- Nem fogok, ne aggódjon – válaszolom morcosan
– Mi történt?
- Négy napot átaludtál.
- Micsoda!? – felpattanok, azonban
megszédülök, és majdnem elesek.
- Ne csináld, a túl sok fekvés miatt a
hirtelen mozdulattól szédülni fogsz.
- Köszönöm, már rájöttem – nyögöm, miközben
fájó fejemre szorítom kezem. A következő pillanatban aztán megint megugrok:
- És Allen hol van? – kérdezem rémülten.
- Walker-kun küldetésen van Lenalee-val.
Ettől megint fájdalmasan felnyögök – de most
nem a testem, hanem a lelkem fáj.
- Tudja, hogy itt vagyok?
- Igen, tájékoztattam erről. Meg is látogatott,
én pedig megkérdeztem tőle, előfordult-e már veled máskor is olyan, hogy több
napot is alszol, de nemet mondott – bár azt is hozzátette, hogy egy éve
láttátok utoljára egymást.
- Nem, nem volt még ilyen korábban, én sem
értem, mi történt.
- Ebben az esetben, ha gondolod, el kéne
mennünk Hevlaskához, hátha ő tud segíteni – mondja Komui kedvesen.
Halkan felsóhajtok:
- Rendben, menjünk.
Hevlaska óvatosan átvizsgálása után se éreztem
jobban magam. A fejem hihetetlenül erősen fáj, hányingerem van, és olyan,
mintha szét akarnék robbanni. Végül Hevlaska így szól:
- A szinkronizációd mértéke csökkent három
százalékot. Csak ezt tudom magyarázatként felhozni.
- Az hogy lehet? – kérdezi Komui helyettem.
- Valami olyan hatás érte, ami ezt okozta.
Testi sérülést nem találtam rajta, így valószínűleg lelki okai vannak.
Összeszorítom a számat, majd lassan tagolva
megszólalok:
- Igen, egyetértek.
Miután nem mondok többet, Komui Hevlaskához
fordul:
- És mit lehet vele csinálni?
- Meg kell várni, hogy Allen Walker
visszatérjen. Az is lehet, hogy a védelmezendő személy hiánya váltotta ki ezt a
hatást. Addig pihenjen, és lehetőleg ne használja az Innocence-ét.
Komui felém fordul, én azonban a földet
bámulom, mert úgy érzem, bármilyen mozdulatra elhányom magam. Semmi mást nem
akarok, csak aludni. Végül lassan lehunyom a szemem, és érzem, ahogy elszáll a
testemből az erő.
Újra abban az ágyban térek magamhoz, ahol
korábban is voltam. Komui megbízott egy fiatal lányt, akit nem ismerek, hogy
gondoskodjon rólam: adott enni- és innivalót, elkísért a mosdóba, felrázta a
párnámat, betakargatott. Kedvessége jól esett, megköszöntem neki, bár abban már
nem vagyok biztos, hogy tényleg ki is mondtam a szavakat.
A napok tudatos tudatlanságban teltek el,
többen is meglátogattak, próbáltak beszélgetést kezdeményezni velem, de ha
akartam is volna velük kommunikálni, nem sikerült. Egyszerűen a testem nem
engedelmeskedett nekem.
Komui végül megüzente Allennek, hogy
mihamarabb térjen vissza. Két tűz közé került: a küldetés sikere és egy
Innocence-használó élete a tét.
Én ebből nem sok mindent vettem észre,
egyszerűen végig azért küzdöttem, hogy tudatomnál maradjak. Egy célom volt:
újra látni akartam Allent. Ha utoljára, akkor utoljára.
Köszönöm, hogy elolvastad, remélem, tetszett az ötödik fejezet!
Ha bármiféle helyesírási, logikai hibát találtál, írj nyugodtan!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése