Miután sikerült lebeszélnünk Komuival,
hogy Allennel együtt fogok mindent végezni, megkaptuk első küldetésünket, ami
igazán furcsa ügynek mondható: egy városban megállt az idő.
A város egyik étkezdéjében üldögélünk
Allennel és Lenalee-val együtt. Allen egy idétlen kis rajzot mutat a lánynak,
ami elméletileg egy nőt ábrázol. Miután megérkeztünk a városba, Allen egy
Akumát fedezett fel, ami megtámadta a rajzon szereplő nőt, aki Allen elmondása
alapján furcsán viselkedett.
- Szerintem ő ennek az egésznek a
főszereplője – teszi hozzá.
Úgy döntünk, hogy megkeressük ezt a
nőt, majd Lenalee és én elmeséljük, mit tapasztaltunk.
- Úgy tűnik, minden úgy van, ahogy
Komui mondta – mondja Lenalee – Miután beléptünk ebbe a városba, megpróbáltam
kimenni az elülső kapun keresztül, de bizonyos oknál fogva ugyanott lyukadtam
ki.
- Ugyanez volt a másik kapunál is –
egészítem ki én is a történetet.
- Kitörtem a falat, de még mindig nem
bírtam kijutni. Ha ki szeretnél menni, ugyanott lyukadsz ki, ahonnan jöttél.
- Szóval… - Allennel egyszerre
szólalunk meg, így rögtön elhallgatunk, hogy a másik befejezze, de nem
szükséges, mert Lenalee pontosan tudja, mit akarunk mondani:
- Itt ragadtunk a városban. Hacsak nem
fejtjük meg az Innocence rejtélyét.
- Komui nem volt valami energikus –
utal vissza Allen arra a beszélgetésre, amikor az az elmebeteg kiadta nekünk a
feladatot.
Én csak némán bólogatok, miközben
kortyolok egyet a teámból.
- Nagyon sokat aggódik szegény.
Túlhajszolják – válaszolja Lenalee félrenézve.
Én gondolatban a szemeimet forgatom. Ő
vállalta el ezt az állást, akkor teljesítse is a feladatát.
- Aggódik? Miattad, Lenalee? – kérdezi
Allen, mire felnevetek.
Lenalee azonban nem értékeli ezt a
kérdést, a kezében tartott újsággal Allen fejére csap:
- Az Ezeréves Gróf miatt. Nem lehet
tudni, hogy mit tervez. „A vihar előtti csend. És ez nem tűnik jónak.” Ezt
mondta.
A hangulat hirtelen mélypontra jutott.
- Igen, az Ezeréves Gróf… - mondja
Allen elgondolkodva, a villáját rágcsálva.
A következő pillanatban aztán döbbenten
néz Lenalee háta mögé, és közben egyre erősebben rágja a villáját.
- Allen, mindjárt szétrágod a villád –
figyelmezteti Lenalee, én azonban arra nézek, amerre Allen is.
- ÁÁ! – kiáltunk fel Allennel
egyszerre, a Lenalee mögül leselkedő, ijesztő női alakot látva.
- Mi az? – kérdezi Lenalee
összezavarodva.
- Ő az, Lenalee! – mondja Allen, miután
szóhoz jut az ijedelemtől.
A nő rögtön menekülőre fogja, mi pedig
azonnal követjük. Legnagyobb megdöbbenésemre az ablakon át akar távozni, de
Allen még épp időben elkapja a ruhája szegélyét, és visszatartja, közben én is
elhadarom, hogy nem akarjuk bántani, Ördögűzők vagyunk a Fekete Rendtől, és
segíteni akarunk neki.
- Ördögűzők? – kérdezi a nő.
- Igen, de miért rohantál el? – szuszogja
Allen, továbbra is az ablakon kihajolva.
- És miért pont az ablakon keresztül? –
kérdezi Lenalee.
- Bocsánat, ez csak reflex volt.
Erre a válaszra mind a hárman egymásra
nézünk, majd megkérjük a nőt, hogy jöjjön vissza, és mesélje el, mi történt a
városban.
Mikor újra bent ültünk, immáron négyen,
a fogadós telefonhívására figyelek fel, aki 10 hordó Rosé bort rendelt
holnapra, október tizedikére. Ez a telefonhívás volt az oka annak, hogy mi most
itt vagyunk.
- A nevem Miranda Lotto – kezdi a
velünk szemben ülő nő a beszédét.
Végigmérem őt. Fekete ruha, fekete haj,
fekete szemek – mindene fekete, még az őt körüllengő aura is. Úgy néz ki, mint
aki az idegösszeomlás szélén áll.
- Nagyon örülök, hogy végre valaki más
is észrevette, mi történik ebben a városban. Bárki, akinek beszéltem róla,
kigúnyolt. Szörnyű volt, meg akartam ölni magam. De ma ki tudtam kerülni a
kakit – és kuncog.
Felvonom a szemöldököm.
Ez
a nő mégis mi a szarról beszél? – gondolom magamban.
- Kaki? – kérdezi Allen is zavartan.
Allen és Lenalee arcáról egy gondolatot
lehet leolvasni: „Ez a nő nem normális.”
Egyet kell értenem velük.
- Miranda, van valamilyen emléked
arról, amikor a város ilyenné vált? – kérdez Lenalee kedvesen.
- Igen. De mindenki más elfelejtette,
mi történt az igazi október kilencedikén. Csak én… - a következő pillanatban
felpattan, és Allenre veti magát.
- Ments meg! – visítja – Légy szíves!
Ha ez így folytatódik, a végén még idegbeteg leszek!
- Már az… - mormolom az orrom alá.
Sajnos a nőszemély nem hallotta.
- Már egyszer megmentettél attól a
furcsa akármitől! Ments meg még egyszer!
- Segítsetek! – tátogja Allen.
Én Lenalee-re nézek, jelezve, hogyha
közbelépnék, a nő nem maradna egyben.
- Kérlek, nyugodj meg, Miranda! –
Lenalee értett az arckifejezésemből – Segíteni fogunk, szóval próbáljuk
megtalálni a probléma gyökerét!
A
probléma gyökere az ilyen emberek létezése – gondolom a szemeimet forgatva.
- A gyökerét? – kérdezi Miranda, most
már a lányra fordítva a figyelmét – Ha nem vetted volna észre, mindig október
kilencedike van!
Hirtelen jeges borzongás fut végig rajtam.
Allenre nézek, aki a vendégeket fürkészi, mire én is oda pillantok, keresve a
gyanús személyt.
- Történnie kellett valaminek az első október
kilencedikén – Lenalee látszólag nem vett észre semmit – Emlékszel valamire?
- Lenalee, fogd Mirandát, és hagyjátok el a
helyet – mondja Allen szokatlanul komolyan – a Sötét Csizmáiddal képes vagy
kikerülni az Akumákat és hazavinni. Igaz?
A szavainak súlyára Lenalee is felfigyel,
Miranda azonban továbbra is hisztizik. Eközben a bárpultnál ülő gyanús fickók
egyszerre felállnak, amitől libabőrös leszek.
- Úgy látszik, azok nem városlakók. Miranda
után jöttek – teszi még hozzá Allen.
A bal szeme is aktiválódik. Most már
teljességgel biztos vagyok benne, hogy azok ott Akumák, így Allennel egyszerre
aktiváljuk az Innocence-ünket.
- Miranda miért különbözik a többiektől? Miért
nem hat rá az Innocence? – teszi fel a költői kérdéseket Allen – Úgy néz ki,
Miranda az, aki kapcsolatba került vele.
A monológja végére négy, förtelmesen ronda
Akuma áll velünk szemben.
Még hallom, ahogy Miranda felsikít. A
következő pillanatban mindenki mozgásba lendül.
Köszönöm, hogy elolvastad, remélem, tetszett a hetedik fejezet!
Ha bármiféle helyesírási, logikai hibát találtál, írj nyugodtan!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése